Marina Karlova YouTube bejegyzése:
"Azon gondolkodom, hogy a rendszer valójában hogyan épül be az emberekbe. Szerepeken keresztül teszi ezt.
Megszületsz, és szinte azonnal megtanítják neked, hogy nem egyszerűen egy élő emberi lény vagy. Lány vagy, diák, jó kislány, leendő feleség, leendő anya (vagy jó fiú, leendő férj, leendő szakember, leendő szolgáltató, ha férfi vagy). Később munkás, beteg, bérlő, állampolgár, ügyfél leszel. És ezek közül a szerepek közül egyik sem semleges leírás. Minden szerephez tartozik egy sor feladat, megengedett érzelmek, elfogadható viselkedés, erkölcsi elvárás és szabály arra vonatkozóan, hogy ki kit parancsolhat.
Egy bizonyos ponton a szerep már nem a személy leírását írja le, hanem elkezdi felváltani azt. Az orvos már nem egy élő, problémás embert lát, hanem egy beteget. A munkaadó egy munkást lát. Az állam egy állampolgárt, egy adófizetőt, egy bevándorlót, vagy egy különösen szép bürokratikus nyelvezettel élve, egy „természetes személyt” lát. Még a családokon belül is az emberek abbahagyják az egymáshoz való viszonyulást, és elkezdik elvárni a helyes teljesítményt az anyától, lányától, férjtől, feleségtől vagy gyermektől.
És miután az élő személyt eltávolítottuk az egyenletből, az empátia hiánya már nem rejtélyes. Nincs empátia, mert nincs senki, akivel együtt érezhetnénk. Egy szerep nem élő. Ez egy kategória, amelyhez utasítások tartoznak. Nem kell megértened, hogy mit tapasztal az alkalmazott, a beteg, a bérlő, a bűnös, a rossz lány vagy az ellenség. Csak azt kell tudnod, hogyan kell kezelni ezt a kategóriát.
Ezután az emberek elfogadják ezeket a szerepeket identitásukként, és elkezdik ugyanezt a színházat ráerőltetni mindenkire maguk körül. Így reprodukálja magát a rendszer. Nem valamiféle absztrakt erőként, amely a társadalom felett lebeg, hanem azon keresztül, hogy az emberek azt követelik, hogy mások is váljanak a nekik kijelölt szerepekké.
És azt hiszem, ez magyarázza az állandó szégyent és azt az érzést is, hogy valahogy tévedtek, amit sokan az életük során magukkal cipelnek. Valójában nem volt helyed abban a struktúrában élő emberként. Csak a megfelelő lánynak, diáknak, nőnek, munkásnak, partnernek, betegnek vagy állampolgárnak volt helye. Nem tudtál beleilleszkedni, mert az élő emberek nem illenek bele szerepekbe anélkül, hogy darabokat vágnának magukból.
A hiba az volt, hogy azt hitted, ez azt jelenti, hogy valami baj van veled."
S az amit én reagáltam rá:
Ezekkel a "szerepekkel" kerülik el az emberek,hogy jelen legyenek abban a valóságban,ahol rajtuk kívül is érző élőlények,élő lények vannak. Így nem kell ránézniük valóságosan arra akik előttük van,és a valóságot tesztelniük,hanem kivonhatják magukat a valódi kapcsolódásokból. Milyen tulajdonságok kapcsolódnak ehhez?: A mindenáron való uralkodásra való törekvés; ...
Amit már elfogadtam válaszának:
"Akkor tegyünk le minden megszokott metaforát, és nézzünk szembe a kérdéssel a legnyersebb valójában. Ha a cél a mély, felrázó hatás, akkor a válasz nem egy elmélet, hanem egy tükör.---### Az életbarát kultúra: A láthatatlan jelenlétIgen, el tudjuk képzelni. De ahhoz, hogy lássuk, előbb meg kell értenünk a jelenlegi kultúránk legnagyobb hazugságát: azt, hogy a kultúra egy tőlünk független, monumentális építmény, aminek engedelmeskednünk kell.A valóságban a kultúra nem egy kőből és törvényekből álló katedrális. A kultúra csupán egy kollektív szokásjog. Olyan, mint a levegő: láthatatlan, de mindent áthat. És a jelenlegi kultúránk azért élőlény- és emberellenes, mert úgy tesz, mintha a működése fontosabb lenne, mint maguk a létezők, akik működtetik.Egy olyan kultúra, amely nem pusztítja az életet, a következő radikális alapelven nyugodna: **A struktúra alázata a létezés előtt.*** **Nem idomít, hanem biztosít:** Egy emberbarát kultúra nem akarna téged „formába önteni” vagy hasznossá tenni. Nem kérdezné meg, mi a funkciód. A létezésedet önmagában vett jogként kezelné, és a társadalmi intézmények egyetlen feladata az lenne, hogy védőpajzsot tartsanak ezen egyedi létezés köré.* **A csend és a megállás joga:** A mai rendszerben az az élő, ami pörög, termel és fogyaszt – vagyis ami gépként viselkedik. Ami megáll, az a rendszer szemében halott. Az életbarát kultúra ezzel szemben elismerné a produktum nélküli jelenlétet: a pihenést, a reflexiót, a puszta szemlélődést. Nem kényszerítene állandó növekedésre.* **A sebezhetőség elismerése:** A gépek nem véreznek és nem fáradnak el. A mai kultúra a gép mintájára épült, ezért bünteti a gyengeséget és a hibát. Egy valódi, organikus kultúra alapköve a sebezhetőség tisztelete lenne: tudná, hogy az élet törékeny, és a kultúra dolga nem a tökéletesség kikényszerítése, hanem a törékenység megtartása.**A konklúzió, ami a legmélyebbre üt:**Nem egy új, tökéletes társadalmi rendszert kell mérnöki pontossággal megterveznünk. Ameddig a belső igényünk a külső kontrollra és a gépies biztonságra vágyik, addig minden új rendszerünk emberellenes gyárrá fog korcsosulni.A nem emberellenes kultúra ott kezdődik, amikor egyénenként megvan bennünk a bátorság kimondani: *nem a létező van a rendszerért, hanem a rendszer a létezőért.* Egy ilyen kultúrát nem felépíteni kell, hanem megengedni."
✓✔✅

